Coen szeretett kockáztatni. Ha nem tudott valamiben döntést hozni, akkor azt rábízta a véletlenre. Gyakran belevágott olyan dolgokba melyeknek nem volt előre kiszámítható a kimenetele, és a döntéseit hosszas elemzés vagy kutatás nélkül, random módon hozta meg. Legalább annyiszor volt sikeres ez a módszer mint ahányszor kudarcba fulladt, így aztán hosszútávon működött a stratégia. Válása után azonban úgy gondolta, hogy még egyszer nem vállalja fel a következő partner kiválasztásának a felelősségét, hanem inkább párkapcsolati kockajátékot fog játszani. A véletlenre bízza. Ha most is rosszul sül el a dolog, akkor legalább azért a sorsot okolhatja majd. Több társkereső oldalra is regisztrált, de hamar megunta, mert túl sekélyesnek találta mindegyiket. Olyannak tűntek számára, mint egy kirakat ahová, és nem csak a szingli nők, kiteszik a kínálatot. Természetesen a lényeget kidomborítva, a lehető legcsábítóbb pózokba csavarodva. De Coen tudta, hogy ez csak a felszín, tele hamissággal. Ő pedig játszani akart. Kockáztatni és nyerni. Aztán az egyik oldalon bukkant rá a vakrandizás izgalmas világára ami abból állt, hogy két ismeretlen, akik azelőtt még soha nem látták egymást találkoznak, és csak azt a néhány információt tudják a másikról amit az megadott magáról az oldalon. A vakrandin aztán megismerkednek, és vagy kialakul egy kölcsönös szimpátia amiből talán lesz egy kapcsolat, vagy csak felhörpintik kávéjukat majd néhány sajnálkozó mondattal búcsút vesznek egymástól. De az is megeshet, és a randik többsége úgy ért véget, hogy egyéjszakás kaland lett belőle. Coen ezt a verziót találta leginkább vonzónak.
Így ismerkedett meg Cyntiával. Meglehetősen sablonosan kezdődött. Egy kis kávéházban találkoztak ahol egy kávé és egy sütemény mellett beszélgettek órákon keresztül. Coennek tetszett a lány mosolya, lendületes, közvetlen stílusa. Nyomát sem látta visszafogott maradi tartózkodásnak.
– Szoktál éttermekbe járni Coen? – kérdezte Cyntia egyenesen Coen szemébe nézve.
– Nem igazán – felelte Coen. – Vacsorázni otthon szoktam mivel most egyedül élek és nincs kivel elmennem egy étterembe. Napközben pedig csak gyors kajáldákba ugrok be.
Cyntia sóhajtott és sajnálkozva nézett Coenre. Coen értette a célzást.
– Volna kedved eljönni velem vacsorázni valamelyik nap? – kérdezte.
– Tulajdonképpen én szerettelek volna meghívni téged – nevetett Cyntia. – Van itt a városban egy kis éttermem. Nem is étterem igazából, hanem ahogy az előbb mondtad, inkább egy kajáldám. Egyedül csinálom. Egy-két gyors kaja, néhány frissensült, semmi különös.
– Az tökéletes lesz – mondta Coen, és úgy érezte, hogy most talán elindul valami.
– Holnap este nyolckor megfelel?
– Mindenképpen ott leszek.
Coen úgy gondolta, hogy jobban nem is sikerülhetett volna az első randi. Sok mindent megtudott a lányról aki igen nyitottnak mutatkozott. A végén, mint biztató kezdetként, nem telefonszámot cseréltek, hanem egy hosszan tartó csókkal búcsúztak el egymástól.
Coen a megadott időpontban jelent meg Cyntia által étteremnek nevezett épület előtt. A málló vakolatú ház a külváros egyik lepusztult környékén állt, a homlokzatáról hiányzó felirat koszhiányos helyéből kivehetően valamikor egy pékség üzemelt benne. Tanácstalanul toporgott a bejárat előtt, kezében tartott virágcsokrot az egyikből a másikba rakosgatva. Nem erre számított, egy kicsit puccosabb helyet képzelt maga elé. Először a szánalom volt az első gondolata. Valahogy nem illett össze ez a hely a lány fiatalos, életvidám személyiségével. De hát szeretett kockáztatni. „Nyerek, vagy veszítek”– gondolta, és benyitott az ajtón.
Csupán egyetlen asztal állt a helyiség közepén. Szépen megterítve, gyertyákkal és egy szál rózsával egy karcsú vázában. A tányéron már ott volt az elkészített étel és a másik helyiségből finom illat áradt, ami árnyalta Coen első benyomását. Cyntia elbűvölően állt az asztal mellett kisestélyi ruhában, amiben Coen sokkal vonzóbbnak találta, mint tegnap mikor először látta. Hozzálépett, átnyújtotta a virágot, majd megcsókolta az arcát.
– Most egy kicsit megleptél Cyntia. Ezt nem így képzeltem – forgatta körbe a fejét Coen.
– Szeretek meglepetéseket okozni – mondta Cyntia. – Üljünk le!
Az asztalhoz ültek és Cyntia vörösbort töltött a poharakba. Az egyiket Coen felé nyújtotta, a másikat pedig a magasba emelte.
– A mai estére! – mondta, és belekortyolt az italába.
– A mai estére! – bólintott Coen.
Kíváncsian fürkészte Cyntiát, szerette volna megfejteni ezt a különös helyzetet. Próbálta összerakni, hogy mi történik. Homályos, dohos helység, kifogástalanul megterített asztal, gyertyafény és vele szemben pedig egy gyönyörű nő. Nem tudta feloldani magában az ellentétet így hagyta, hogy hagy sodorják magukkal tovább az események.
– Kóstold meg amit neked készítettem – kérte Cyntia mosolyogva.
Coen vágott a sült húsból és a szájába vette. Undorítóan pocsék íze volt. Legszívesebben kiköpte volna, de Cyintia olyan kedvesen nézett rá, a fejét egy kicsit oldalra biccentve, hogy lekényszerítette a torkán a falatot.
– Na, milyen? Ízlik?
– Igen – hazudta –, de mi ez? Nem tudom eldönteni.
Cyintia alattomosan felkacagott amitől Coen megborzongott. Nem az az édes, dallamos nevetés, ami tegnap megnyerte a tetszését. Ez durván hisztérikus volt, rekedt és mélyről fakadó.
– Nem hiszem el, hogy ilyen idióta vagy! Szeretsz kockáztatni? Annyira, hogy az elveszi a józan eszedet? Tudod, sok munkámba és rengeteg pénzembe került a változás. A plasztikai sebész, a hajam színe, és még a hangomat is meg kellett változtatnom.
Levette a hosszú fekete parókát a fejéről, majd az alatta lévő hajhálót is, amitől vállára omlottak barna, göndör fürtjei. Coen a szemébe nézett és megtalálta a választ. Azt, amitől a legjobban félt. Az a szem nem hazudott.
– J…Jessica? – kérdezte, és hirtelen mindent megértett.
– Azt hitted, hogy nem talállak meg? Elhagytál engem és a lányodat. Emlékszel? Megcsaltál, teherbe ejtettél egy lányt. Mennyi is volt az a kis ribanc? Talán tizenkilenc? Aztán pedig gyáván leléptél. Most itt akarsz új életet kezdeni? Egy újabb játszmát?
– Mit akarsz? – meredt rá Coen. – Elégtételt?
– Ó, az már megvolt. A te játszmád itt véget ért. Vesztettél Coen!
Jessica kezében egy 22-es Beretta villant. Coen hátán borzongató bizsergéssel futott végig a hideg. Életében most érintette meg először a halál hűvös lehelete. Kétségbeesetten nézett Jessicára, de nem látott rajta semmi könyörületet. Utolsó próbálkozásként úgy buggyantak elő a szavak belőle, mint valami zokogás.
– És a lányunk? Hol van a lányom? Mi van a kis Mary-vel?
Jessica nem válaszolt, csak sátáni vigyorral pillantott le Coen tányérjára.
426
previous post