Egy újabb mennydörgésre rezzentem össze, amikor a konnektorokhoz iszkoltam, hogy minden fontosabb eszközt kihúzzak. Épp a nappalin siettem keresztül, amikor a dörgés és villanás szinte egybeforrva ért a házamhoz. A lámpák egyre fényesebbé váltak, mígnem elvakítottak és vibráló fehérségen kívül egyebet nem is láttam.
Aztán jött a pukkanás. Sorra egy más után.
Az összes villanykörte megadta magát.
Egy halkan elsziszegett káromkodás után a konyhába botladoztam a sötétben és előkotortam a gyertyákat. Egymás után gyújtottam meg őket a nappaliban és a szobámban, ahol a falakat és a polcokat rogyásig pakoltam a férjemmel készült közös képekkel.
Elmerengve bámultam az egyikre, amin egy óriáskerék előtt állunk. A barna hajunkat és világos bőrünket, lilára és rózsaszínre színezte a megannyi neonfény.
Összepréseltem az ajkamat, elkaptam a tekintetem és az ágy melletti komódon táncoló hat gyertyára pillantottam. Aztán elővettem a kedvenc könyvemet és a takaróba süppedve olvasni kezdtem.
Valahogy egyre álmosabb lettem, a szemhéjam pedig egyre nehezebbé vált.
Egy pillanatra füst szagot éreztem meg, de mire feleszméltem volna rá, szertefoszlott. Iszonyúan fojtogatott a meleg levegő, de mindezek ellenére nem bírtam kinyitni a szemem. Ezután kellemetlenül tapadt hozzám a pizsamám, mintha vízzel öntöttek volna le.
Ekkor nyílt ki a szemem. Azonban először nem akartam elhinni, amit látok, ennek ellenére azonnal beakartam süppedni az ágyba, hogy menten eltűnhessek.
Egy hatalmas fekete ló állt az ágyam lábánál. A feje súrolta a magas plafont. Rémületemben tágra nyílt a szemem és a nedves takaróba martam. Ekkor a fejét odahajtotta felém, ami az ágy közepéig beért. A szeme sárgás fényében valami furcsa tükröződött, ami a zsigereimig hatolt. Egyszerre riadtam meg és öntötte el valami ismerős, megnyugtató érzés. De mintha utóbbi pusztán egy ragadozó állat kábító mérge lenne, hogy mindenféle védekezés nélkül falhasson fel.
Egy hosszúnak tűnő pillanatig egymásra meredtünk, aztán hirtelen elfordította a fejét, majd komótosan kilépdelt a szobámból. Eközben sikolyokat hallottam az utcáról. Meg sem mertem először mozdulni. A kétkedés és a félelem viaskodott bennem. Végül a kíváncsiság halványan pislákolni kezdett bennem.
Kiléptem a házból és a kezemet ökölbe szorítva sétáltam végig a járdámon, miközben a drótkerítésen túli utcát figyeltem. A sikolyok egyre hangosabbak lettek, mintha az egész falut hallottam volna. A semmiből tűnt fel egy ember és halálfélelemmel az arcán szaladt el előttem, őt pedig egy hatalmas fekete ló üldözte féktelen őrülettel a szemében, óriási porfelhővel a nyomukban. Az éjfekete mén egy szemvillanás alatt utolérte és veszettül harapni kezdte a férfit.
Az egyik szomszédom volt az áldozat. Végigfutott a szemem a földúton: vér volt mindenhol, vér volt az egész utcában. Sötét, robusztus lovak marták az embereket, akik hol talpig felöltözve, hol pizsamáikban és hálóingjeikben rohantak az utcára. A világítás gyéren pislákolt az utcában, de mindent láttam.
Az rémületben fuldokló tekintetüket.
Várjunk csak!
Az a szomszédom már hét éve meghalt agyvérzésben. Ő pedig… pedig egy kocsmai verekedésben halt meg… Ők pedig… fogalmam sincs, hogy kik…
A szívemre mintha valami nagy súly nehezedett volna. Mintha egy ragacsos, sötét massza kúszott volna köré. Bármennyire is szerettem volna hajtogatni magamnak, hogy „ez csak egy álom”, valahogy éreztem, hogy ez más.
Futni akartam. Futni akartam minél messzebb.
Hátrálni kezdtem a ház felé, aztán elrohantam mellette. A hátsóudvarra érve sem álltam meg. Elhaladtam a szárítókötelek mellett és már épp elértem a holdfényben úszó szőlőskertet, amikor az ég aljára vörös izzás kúszott fel.
– Állj! – Érkezett a hátam mögül egy olyan hang, ami mintha egyszerre lett volna, férfié, nőé és gyermeké.
Megmerevedtek a lábaim, mire a rémülettől már a nyakamban dobogott a szívem és tágra nyílt szemekkel bámultam a szőlőtőkéket és vesszőket, amik víztömeg ingatására hullámzó hínárokká váltak.
Az égből lassan szállingózott valami. Épp a vörös fényben csillant meg mielőtt alászállt volna a hínárok közé.
Ekkor ismertem fel.
A húgom medálja.
Egy ló fújtatását hallottam meg a hátam mögött, majd egy meleg lehelet csapta meg a nyakamat.
– Szörnyű tettedet újra és újra átéled majd az idők végezetéig.
Az arcomat a kezembe temettem és zokogni kezdtem. Felidéződött bennem az a nap, amikor életem legszörnyűbb tettét követtem el.
A régi tóparti házunknál vízbe fojtottam a húgomat, amikor a düh elborította az agyamat. Nem gondolkodtam, nem éreztem semmi mást, pusztán nyers haragot.
Miután megtudtam, hogy ő okozta a párom halálát.
