„Az emlékeink nélkül olyanok vagyunk, mintha halottak lennénk.” /Gulbahar Haitivaji
Július 2., szombat, reggel 8 óra.
Émelygés. Ez a legmeghatározóbb érzés Petra testében. Imbolyog a világ körülötte, homályos, instabil, szédítő forgatag veszi körül. Egy taxiban ül. Még nincs teljesen magánál, nem tudja, hogy ennél rosszabbul is fogja magát érezni.
Először a fizikai fájdalom fog megérkezni hozzá. Sajogni fog mindkét térde, szétszaggatott fekete harisnyája alatt véres horzsolások húzódnak. Hasogatni fog a feje is, tarkójába minden kis mozdulatnál éles fájdalom nyilall majd. Zúzódások is húzódnak a gerince mentén, de ez szintén csak később tudatosul benne. Ennél előbb fogja észrevenni, hogy véresek a kezei, körmei széttöredeztek, alattuk friss sebek vöröslenek. Aztán a fürdőszobában meg fogja látni az arcát a tükörben és nem fogja elhinni, amit lát, egy másik lány fog visszanézni rá. És amikor ez már mind világossá válik előtte, akkor fog bekapcsolni benne minden érzés közül a legrosszabb: a szégyen. Mert ahogy egymás után veszi majd le a szakadt, koszos ruhákat, hogy végre beállhasson a zuhany alá, és lemossa magáról ezt az egész szörnyű éjszakát, úgy fog ráébredni, hogy nincs rajta bugyi.
De ez még odébb van. Most még egy taxi hátsó ülésén vergődik és nincs tudatában annak, hogy történt vele valami borzalmas. Szemei csukva vannak, feje kissé oldalra billen, telefonja szinte folyamatosan rezeg a táskájában, de ő nem reagál rá. A sofőr a visszapillantó tükörből méregeti őt, sóhajtozik, csóválja a fejét, azt gondolja, a lány bizonyára túl sokat ivott. Kicsit talán sajnálja őt, mert eléggé megtépázottnak tűnik, de ugyanennyire el is ítéli, amiért ilyen féktelenül bulizott.
Már világos van, mire megérkeznek a címre. Az idegen, aki beültette a lányt a taxiba, csak egy lakcímkártyát nyomott a sofőr kezébe, aztán odébb is állt. A férfi most tanácstalanul álldogál a kertes ház előtt, ahová az utasát hozta, nem tudja, mi tévő legyen, világos, hogy a lány nem fog tudni egyedül kiszállni, és annak sincs sok esélye, hogy ki tudja fizetni a fuvart. A sofőr végül úgy dönt, hogy becsönget. Nem kell sokat várnia, egy középkorú, szemüveges nő viharzik ki a kapun, haja szanaszét áll, szemei alatt sötét karikák, homlokán mély, aggodalmas ráncok. Szinte sokkot kap, amikor meglátja, milyen állapotban van a lánya. Először le akarja korholni, de aztán rájön, hogy Petra nincs igazán magánál. Kérdezgeti a taxist, hogy mi történt, de az csak vonogatja a vállát, már menne tovább. Végül be kell cipelnie a lányt ahhoz, hogy megkapja a fizetségét a fuvarért. Megkönnyebbülten hajt tovább, amikor végre megszabadul az utasától.
***
Július 2., szombat, 11 óra.
Petra nem számolja, hogy hányszor megy hányni, de elviselhetetlenül sokszor. A tudata fokozatosan visszatér, de ezzel megérkezik a testébe a pokol is. A fejfájása idegtépő, a nyelőcsöve sajog, a szívverése gyors, a végtagjai ernyedtek. Úgy érzi, meg fog halni. Az anyja folyamatosan kérdezgeti, hogy mi történt, de nem tud neki válaszolni. Az emlékezete ijesztően üres. Tizenkét óra sötétség van mögötte. Nem tudja, mit csinált, nem tudja, hol volt, nem tudja, mit tettek vele. A sebei és zúzódásai viszont fájdalmas bizonyítékként jelzik, hogy valami borzalmason van túl.
Amikor már nagyjából lábra tud állni, az anyja becipeli őt a nőgyógyászatra. Több mint két órát kell várnia az ügyeleten, az egész egy kínszenvedés, annyira gyenge, hogy legszívesebben lefeküdne a földre és ott maradna. Aztán amikor végre behívják, elmondja, mi történt vele. A lábai remegnek, miközben beszél. Az orvos hümmög, majd annyit mond, hogy ez nem az ő kompetenciája, nem tud tenni semmit. Petra elcsukló hangon kéri, hogy vizsgálják meg, nézzék meg, hogy megerőszakolták-e. Nehezen mondja ki ezt a szót. A nőgyógyász a fejét csóválja, azt mondja, nem sok esély van rá, hogy ezt a kérdést meg tudja válaszolni. Petra ekkor már nem tudja megállni a sírást, ott áll, alig bírja megtartani a testét, az orvos és az asszisztens csak nézi őt meredten, az arcuk nem tükröz együttérzést. Azt kéri tőlük, hogy legalább egy vérvételre küldjék el. Az orvos azonban erre is nemet mond, mert szerinte fölösleges lenne. Petrát végül egyáltalán nem vizsgálják meg, csak egy esemény utáni tablettát írnak fel neki, és megdorgálják, amiért lány létére bulizni jár. Az anyja tajtékzik, amikor elmondja neki, mi történt a rendelőben, de Petra nem engedi, hogy botrányt csináljon, mert úgy érzi, hogy attól a helyzet csak még megalázóbb lenne. A patikában kiváltják a gyógyszert. Nyolcezer forintot fizetnek.
***
Július 4., hétfő, 23 óra.
Petra nem tud elaludni, fél, hogy ha lehunyja a szemét, újabb rémálmok fogják gyötörni, aztán amikor felébred, megint jönni fog a pánikroham, mint az előző éjszakákon. Ilyenkor úgy érzi, nem kap levegőt, szorít a mellkasa. Halálfélelem tör rá és képtelen megnyugodni, a szorongás és a pánik átveszi az uralmat a teste felett. Hogy ezt elkerülje, inkább mindent elkövet, hogy ébren maradjon, forgolódik jobbra-balra, a háta még mindig sajog a zúzódásoktól.
Aztán amikor már azt hiszi, nem lehet rosszabb, névtelen üzenet jön a telefonjára. Meztelen fotók készültek róla. Ha nem akarja, hogy kikerüljenek az internetre, fizetnie kell. Nem gondolkozik, csak fogja magát, kilopózik a nappaliba, fogja az anyja bankkártyáját és utal. Előszőr csak húszezret kérnek tőle, aztán pár nap múlva újabb zsaroló sms-ek jönnek. Utaljon még ötvenezret. Még nyolcvanat. Petra retteg attól, hogy milyen helyezetekben fotózhatták le, és hogy mi mindent csinálhattak a testével.
Nem vágyik semmi másra, csak hogy érjen véget ez a történet.
***
Július 6., szerda, 13:30.
A rendőrségen ül. Fél óra várakozás után behívják, vallomást kell tennie. Egy világos, szinte üres szobában vannak, középen egy nagyobb asztal és néhány szék. A lánnyal szemben két nyomozó, mindketten férfiak, középkorúak, kopaszok és unottak. Hangrögzítőre veszik, amit Petra mond, egyikük kezében jegyzetfüzet, néha felír egy-egy szót, a köztes időkben pedig ki-kinéz a nagy üvegablakon, alattuk ott nyüzsög az egész város.
Petra zavarban van, de igyekszik összefüggően beszélni. Pontról pontra elmond mindent, amire emlékszik az estéből. Aztán alá kell írnia egy-két papírt. Feljelentés ismeretlen tettes ellen. A nyomozók már most tudják, hogy nem fognak találni semmit, nincsenek tanúk, orvosi látlelet, se semmilyen bizonyíték, csak néhány fotó a sérülésekről. Pár hónap múlva kiküldik majd a papírt, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Petra szakadt ruháit, amelyeket bizonyítékként foglaltak le, szintén postán küldik majd vissza.
***
Július 1., péntek, 22 óra
Petra a Memento nevű klub előtt ácsorog, jobb kezében cigaretta. A basszus dübörgése kiszűrődik az utcára, szinte érzi a talpa alatt a lüktetést. Pásztázza a járókelőket, de a barátnőit egyelőre nem látja sehol. Egyik lábával idegesen topog, nem szeret egyedül várakozni a városban. A bulinegyedben nagy a zsongás, külföldiek, magyarok, bringások, taxisok, futárok és dílerek osztoznak az utcákon, nevetések, verekedések és koccintások hangja keveredik a zenével. Petra beleszív egy utolsót a cigijébe, ledobja a csikket a betonra és a fekete magassarkújával finoman rátapos. Aztán apró válltáskájából előveszi a mobilját, hogy megnézze, jött-e üzenet. „Sorry, késünk, öltözködési pánikroham!” – ugrik fel az ablak, amint feloldja a képernyőzárat. Feszülten sóhajt egyet, aztán úgy dönt, inkább bemegy egyedül, minthogy az utcán álldogáljon. A bejáratnál nagydarab biztonsági őrök engedik be, fizetnie nem kell, a lányoknak éjfélig ingyenes a belépés. Rossz előérzete van, ahogy lefelé megy a lépcsőkön, de megpróbálja lerázni magáról, mert ma este szórakozni jött. És különben is, ha siet, még elcsípheti az italakciót.
Először a mosdó felé veszi az irányt, ellenőrizni akarja, hogy rendben van-e még a sminkje és a haja. A zene fülsüketítően dübörög, de ahogy behúzza maga mögött a lányvécé ajtaját, tompul a zaj. Odabent nincs senki, kezet mos az egyik csapnál, aztán odahajol a fölötte lévő tükörhöz, hogy alaposan megvizsgálja az arcát. Kisujjával letöröl egy kis elkenődött festéket a jobb szeme sarkából, aztán előveszi a rúzsát és rutinos mozdulatokkal kifesti a száját. Végül kicsit megigazítja magán a felsőjét, csinál magáról egy szelfit a tükör előtt, majd elégedetten elindul kifelé. Alighogy kilép az ajtón, elmegy mellette néhány fiatal srác, az egyikük rácsap a fenekére, mire mindannyian felröhögnek. Petrának összeszorul a gyomra, szeretne legalább beszólni nekik, de tudja, hogy fölösleges, túl hangos a zene ahhoz, hogy meghallják. Egykedvűen áll be az italpulthoz vezető sorba, már bánja, hogy nem odakint várta meg a barátnőit. Újra ránéz a telefonjára, nem jött új üzenet. Sorban állás közben kiposztolja magáról a fotót, amit a vécében csinált, aztán kér egy vodka-szódát. Kifizeti. Megfordul. Iszik néhány kortyot. Innentől ő nem Petra, hanem egy bábu. Irányítható, de önmagától képtelen döntéseket hozni. Bármit meg lehet tenni vele.
***
Szeptember 23., kedd 13 óra
Petra sírógörcsöt kap, amikor megkapja a rendőrségi levelet és az aznap viselt ruháit. Aztán dühös lesz, elkezdi széttépni a papírokat, majd szétszaggatja a nejlont is, és dobálja, csapkodja a szakadt ruhákat, amelyeken még mindig látszanak a vérnyomok. Ahogy tombol, egyszer csak egy cetli hullik ki a rongyok közül. Három név szerepel a papíron és egyetlen mondat: Állj bosszút! Valaki üzenetet hagyott neki azon az éjszakán, mert tudta, hogy Petra később nem fog semmire emlékezni. Bizsergés fut végig a gerince mentén. A nyomozók ezek szerint át sem vizsgálták a ruháit. Talán meg sem próbálták kideríteni, mi történt vele.
Egyszeriben mélységes nyugalom lesz úrrá rajta. Ráébred, hogy mennyire igaz a régi mondás: ha elfogadja, hogy a világ igazságtalan, akkor maga is cinkos lesz, ha viszont meg akarja változtatni, akkor hóhér. Úgy dönt, az utóbbit fogja választani. Kezében a cetlivel elindul, hogy revansot vegyen azért a tizenkét óráért, amit elvettek.
