A megye határában, távol a főúttól egy halastó állt, délceg tölgyfák óvták érintetlen szépségét. Csak néhány helybeli ismerte, azok, akik már évtizedek óta odajártak horgászni. Éjszaka még a zseblámpa fénye is nehezen hatolt át a reszkető sötétségen. Béla úgy ötszáz méterre állt meg a tótól, babakék Ladája belesüllyedt a sárba. Kezében nehéz csomagot cipelt. Mire a tóhoz ért, összekarcolta a rekettyés, hajába apró rovarok költöztek. Az áprilishoz képest szokatlan melegnek már nyoma sem volt, Béla remegett a szebb időket látott Nike pulóver alatt. Kioldotta az egyik csónakot, majd beevezett a tó közepére, ahol bedobta a csomagot a vízbe. Jenő, a csomag, nem hagyott maga után mást, csak néhány buborékot, a tintakék víztömeg magába zárta minden titkát és meg nem valósított álmát.
Béla jól ismerte ezt az útvonalat, ezen keresztül jött az országba az elmúlt év elején. Apja gyakran elvitte őt az erdő mélyére, ahol egy bicskát nyomott a kezébe és otthagyta a kisfiút, hogy maga találjon haza. Azóta is a zsebében hordja a bicskát, holott az apja már nincs az élők sorában. Egy jól megpakolt hátizsákot hozott csak el otthonról, már két napja bolyongott a csongrádi erdőben, mikor rátalált a semmi közepén álló tanyára. Gyakran gondolt erre a két napra, mikor esténként a tűz előtt ült, vörösbort ivott és a parazsakat bámulva szájharmonikázott. Hajnalban kelt és estig húzta az igát, cserébe ágyat kapott a tanya szélén álló kisházban. Nem sokat beszélt, talán a szótlanság volt az, ami magához vonzotta Jenő, a gazda nagyhangú élettársát. Teri szinte a karjaiba menekült Jenő elől, aki abban az időben már főként az alkoholnak élt, gyakran kezet emelt az asszonyra. Jenő ekkor már nagy adósságot halmozott fel, a gazdálkodásból származó pénz jelentős részét italra költötte. Sok embernek tartozott, így kapva kapott a lehetőségen, mikor Béla pénzt ajánlott fel Teriért cserébe. Örököltem, felelte Béla, mikor a pénz eredetéről érdeklődtek. A halk szavú férfiról gyakorlatilag csak annyit tudtak, hogy Romániából jött az országba, családtagjai pedig rég meghaltak. Teri fejben már a Bélával közös életüket tervezte, miután az üzlet megköttetett, ezért is lepődött meg, mikor a férfi üzent neki, hogy baj van, ne menjen még haza. A nő régi ismerősként köszöntötte a testében érzett szorongást. Biztonságban érezte magát Béla mellett, de tudta, hogy a jeges fény, ami a férfi szemében csillogott, valami régi sérelemből táplálkozik, és mint a kígyó a fűben, támadásra készen áll, ha rátalál a megfelelő prédára. Mikor Teri hazaért a gyerekkel, üresen állt a ház, az udvaron egy fémhordóban még parázslott a tűz. Már éjszaka volt, mikor Béla leparkolt a ház előtt, csendben levette füstszagú ruháit és bebújt Teri mellé az ágyba. – Egy millióval többet kért – suttogta Teri tarkójának. Teri nagyot nyelt a sötétben, ahogy érezte Béla karjainak fokozódó szorítását. Arra vágyott, hogy együtt lehessen egy olyan férfival, aki mellett újra nőnek érezheti magát, biztonságban, de arra nem számított, hogy szerelmük lakatjához a tó mélyén fekvő élettársa lesz a kulcs.
– A szerbeknek tartozott a legtöbbel, hitelből játszott, már a takarmányt se tudta fizetni. Horgászni ment, de azóta se jött haza, biztosan elkapták valahol – szívja a cigit idegesen Teri a városi rendőrkapitányságon. Ugyanezeket a szavakat ismétli otthon néhány órával később Bélának, aki egy hosszú vascsövet tisztogat az istállóban ülve. Teri tudja jól, hogy Jenő halálát is egy ilyen cső okozta, de nem érti, miért kell ilyen pimaszul emlékeztetni őt erre. Mióta Jenő eltűnt az életükből, a beálló űrt egyfajta visszafojtott, settenkedő félelem töltötte ki, holott ezt a rést Teri a szerelmük kiteljesedésének szánta. Ennek legnagyobb akadálya azonban ott ült előtte, egy rozsdás vascsövet simogatva, miközben üveges tekintettel cigarettázott.
Már hetek óta tartott a nyomozás, mikor Teri épp a rendőrkapitányságról tartott hazafelé. Miközben a buszt várta, telefonján végigpörgette a legfontosabb híroldalakat. Erre a tanyán nem nagyon volt lehetősége, a térerő megbízhatatlan vendég volt náluk. Vascsővel verte szét édesapja fejét az erdélyi férfi. Teri több, ehhez hasonló szalagcímmel találkozott, amíg böngészte a telefonját. A feltételezett gyilkost azóta sem sikerült elkapni, tudta meg a részleteket. Teri nem is emlékszik hogyan jutott haza, a ház felé vezető úton majdnem eltaposta egy, a legelőről hazatérő birkacsorda. Semmilyen bizonyíték nem volt a kezében, csupán annyit tudott, hogy Béla Jenő esetében is egy vascsövet használt gyilkos eszközként. Miben is haltak meg a szülei? Nem merte feltenni a kérdést a férfinak, kezei remegtek, ahogy feltálalta a babfőzeléket vacsorára. Béla a bicskájával szelt le egy jókora adag kenyeret, nyelén megcsillant egy monogram. Teri szíve nagyot dobbant. Tudta, hogy a férfi, akit fia brutális módon meggyilkolt, hátrahagyott egy értékes bicskát, ami nyomtalanul eltűnt.
A nyomozás még hosszú hetekig tartott, a tanyát többször ellepték a rendőrök, de mindig ugyanazokat a kérdéseket tették fel. Nem kezelték őket gyanúsítottként, de azért nem tudták elengedni a kezüket sem. Béla egyre magabiztosabbá vált a rendőrök ügyetlensége miatt, esténként bor helyett pálinkát ivott és ostorral csapkodta az állatokat. Mikor kidőlt, Teri kilopózott a házból és Jenőhöz imádkozott. Aztán a szokatlanul esős május után beköszöntött a nyár. A rendőrség tett egy újabb kísérletet az eddig megközelíthetetlen helyek átkutatására.
Teri a tornácon ült, mikor a júniusi alkonyt megszínezte a rendőrautó fénye. A részeg Béla kirontott a házból és mikor a rendőrök közelíteni kezdtek felé, ő a zsebébe nyúlt, hogy elővegye a bicskát, de csak egy használt zsebkendőre markolt rá. Teri szó nélkül odanyújtotta a kezét a bilincset előhúzó rendőrnek. Béla egy ideig értetlenül nézett, majd Teri nyugodt viselkedéséből szépen lassan összerakta a képet.
