Kezdőlap » Oltatlan pedagógusok, sorstalan gyermekek

Oltatlan pedagógusok, sorstalan gyermekek

by Szigetem Admin

Bár én magam nem vagyok pedagógus, a sorsom mégis most néhány szálon közös a Tiétekkel.

Elsősorban is: engem kb. 20 éve tettek így árokpartra, ahogy most Titeket. Nekem tehát 20 éves rálátásom van a mai helyzetre, ami Nektek most új, és borzalmas, kilátástalan, teljességgel felfoghatatlan, és várjátok, hogy valahogy, valami csoda folytán véget érjen ez a kálvária, és egy szép hétfő reggelen bemenjetek az osztályotokba, és már érzed is azokat az illatokat, amit még én is éreztem anno, lélekben sohasem múltam el gyermeknek – tehát diáknak lenni.

Tudom, mit veszítettetek. Egzisztenciát, hitet, reményt, eddigi életetek egyik felét most egyszerűen eltörölték, mintha nem is lett volna! Egész generációkat neveltetek fel többen közületek. Neveltétek a mi neveletlen gyermekeinket, és tanítottátok jóra, vagy ahogy lehetett, de mindig törekedni egy kicsikét jobbra, mint ami a Világ kiszabott ránk, sorsot.

Most azonban látnotok kell világosan, hogy életetek egy ciklusa végéhez ért, lezárult. Mert az emberi élet bizony ciklusokból áll, és van, hogy egyetlen nap, másoknak egy pillanat (mint nekem) lezár egy kb. 30 éves ciklust, és jön helyette valami más, ami semmiképp nem látszik a hirtelen lezárt múlt szerves folytatásának, és nem is lesz már sohasem az!

Soha nem lehet visszatérni már abba az állapotba, amiben voltatok!

Most egy másik ciklus veszi kezdetét életeteknek, egy olyan, amit nem egy előre megírt forgatókönyv szerint éltek meg, mint azelőtt, mert eddig ez történt. Most előléptettek Titeket írónak, teremtőnek, ha úgy tetszik Istennek, mert ami ezután következik, azt Nektek kell majd megteremteni, mert senki nem fogja Tőletek megkérdezni, hogy mégis mit szeretnétek csinálni, mihez lenne kedvetek, ráadásul valami olyasmi, amit még szerettek is művelni, és főleg amivel pénzt is lehet keresni?

A tanári pálya egy hivatás, egy életforma, ez, amit fentebb írtam, Ti választottátok anno, mint sok-sok generáció előttetek, és még nem volt olyan Világ, ahol ezt cselekedték Veletek, ilyesmi nem történt még abban a sokat emlegetett átkosban sem! Joggal bízhattatok a Társadalom hálájában, gondoskodásában, a gondtalan nyugdíjas évek reményében…

Most egyetlen nap alatt vették el mindezt Tőletek…

Megpróbálom beleélni magam a Ti helyetekbe, de tudom, hogy érzelmileg nagyon messze állok attól a valóságtól, amibe most kerültetek.

Mint az elején írtam, én kb. 20 éve vagyok egy ilyen számkivetett, mint Tom Hanks abban a csodálatos filmben, amelyben öt évet töltött egy lakatlan szigeten…Mit mondjak, kicsit megkérgesedett a lelkem egy darabja, de ebben a mai helyzetben talán jobb is.

20 éve nincs, aki megmondja, mit kell tennem hétfő reggel, és mondjuk kedd délután, és péntek délelőtt…Sem télen, sem nyáron, semmikor sem mondja meg senki, csak a munka van, és az azért járó fizetség.

20 éve nincs főnököm, se munkahelyem, csak a munkám, mert az élet így hozta.

Soha nem okoltam érte senkit, nem bántottam senkit, nem vontam felelősségre senkit.

Nem ráztam az öklömet, nem jártam tüntetésekre, nem volt még internet, csak tettem a dolgomat, és közben (egyedül maradt szülőként) neveltem a két gyermekemet, mert az élet így hozta. De élni kellett, és mert nem mondta meg senki, hogy miután lebontották a gyáramat, hogy ezután mit kell majd tennem, hát én magam találtam ki. Ma is abból élek, amit akkor kitaláltam, és még több más tevékenységből is, mert nem szűntem meg tanulni 40 évesen sem, sőt utána is képeztem magam informatikából, specializáltam magam a trend által diktált szakterületekre. Közben pedig fejlesztettem a „rendes” civil szakmám fogásait, mára országos hírem van ezen a tevékenységemet illetően, a Google első oldalán vagyok a találatok között.  Azért, mert hozzáfogtam felépíteni Valamit, akkor, amikor a legreménytelenebb volt a helyzet. Tudtam, hogy csakis a saját tudásom menthet meg, mert mások okossága sohasem hozott nekem megoldást.

Ezek után nézzük a párhuzamot az én korábbi helyzetem, és a Ti mostani állapototok között!

Mondhatnám: ugyanaz.

Mégis bíztok abban, hogy majd közösen valahogy kiharcoltok valamit. Hogy mit, azt nem tudjátok nevesíteni, vagy inkább tárgyiasítani, még megfogalmazni sem nagyon. Nekem innen, kicsit távolabbról úgy tűnik, mintha maga a küzdelem lenne a célotok. Mert miféle harc az, amiben nincs kitűzve az ellenség zászlaja, nem tudod, hogy ki (vagy mi) ellen harcolj! De az energia, az már benne van most is a harcban bőven, ami lehet elég lenne egy új, másfajta élet elindításához, igazi megoldásokkal..

De mintha vissza szeretnétek menni oda, ahonnan eljöttetek. Pontosabban, ahonnan elküldtek Titeket.

Mert ezt itt a lényeg, hogy elküldtek!

Meg merték tenni Veletek, és megtették másokkal is. És ha ezt megtehették, gondoljatok bele: mihez lesz bátorságuk ezután még megtenni?

Most tekintsünk kicsit távolabb a konkrét ügyetektől!

Pár hónappal ezelőtt éppen kik voltak a “döntéshozók” céltáblája?

Hát persze, hogy az egészségügyben dolgozók! Orvosok, nővérek, mentősök (!!!!!), kit érdekelt, hány ellátatlan beteg maradt a kórházakban, hány órát kellett várni a mentőre?

Azt szeretném most kérdezni Tőletek: az erkélyen való éneklésen kívül volt másfajta szolidaritás megnyilvánulás Tőletek? Talán igen, lehet, de akkor én biztosan emlékeznék rá.

De most nem a számonkérés a fontos, hanem a folyamatok egésze, annak a logikája, ami nekem is csak nagyon-nagyon sokára “esett le”, és ami egy sokkal sötétebb forgatókönyvet sejtet, mint amit Ti most megéltek, sajnos.

Azt már megtanulhattuk, hogy itt, ebben az országban soha semmi nem történik véletlenül.

Így ez sem, ami most Veletek történt, mert szervesen illeszkedik egy folyamatba, ami egybeesik egyfajta új, globális, emberiség elleni közvetlen háború lehetőségével.

Mi az, ami ezt alátámasztja?

Az egészségügyet lényegében katonailag megszállták, és az orvosoktól elvették a döntési jogokat, már nem betegeket “kezelnek”, hanem betegséget. És itt van a lényeg, hogy valakik megmondják, hogy ki a beteg, milyen betegségben van, és onnan kezdve már csak egy kód lettem, amire egységes és kötelező protokoll van…Tökéletes megsemmisítő gép.

De ez nem volt elég, jött a kötelező oltás, ami azt jelentette, hogy a járvány miatt amúgy is túlterhelt egészségügyben az eddigieknél is nagyobb orvos és szakápoló hiány keletkezett. Betegek maradtak ellátatlan, csak a Jóisten tudja, hány szerettünk ment el így, a semmiért!

Sokan, nagyon sokan nem vállalták az oltást, és ez több volt, mint feltűnő. Az orvos nem hülye, mert nem pisztolytáskával jár-kel a folyosón, hanem kórlappal a kezében..És nem volt hajlandó önként befeküdni abba az ágyba, amin a beteg éppen haldoklott..

Elment jó pár ezer orvos és nővér, emiatt elment jó pár ezer szerettünk, csak ők máshová..Többségük 70-80 éves, előtte nyugdíjas, vagyis eltartott, de leginkább nem dolgozó, vagyis a társadalom számára értéktelen…Rettenetes ezt leírni, tudom!

Lehet, nem ez volt a cél, de ha mégis ez lett volna, akkor ennél tökéletesebb megoldást nem találhattak volna erre a célra, én erre következtettem!

Tehát, a Rendszer első körben száműzte az ellenálló, vagyis kifelé kommunikáló orvosokat, hogy zavartalanul tovább irtsák az emberiséget (az egész világon, nem rólunk, magyarokról van tehát szó).

Kérdeznéd: de miért épp az orvosok?

Azért, mert az orvos élet-halál ura, megment téged, visszahoz a szeretteid köré, de minimum mindent megtesz azért, hogy így legyen, és most hagyjuk azt a részét, hogy mi módon, de egy orvos alapjában véve így van bekötve! A cél tehát az orvosok cselekedeteinek a korlátozása! Ez viszont messziről látszik!

Mert az orvos egy Isten, az, aki megmenti az Embert!.

De ez kevés volt!

Ezért jöttetek a sorban Ti.

Mert mit csináltok Ti munkaidőben?

Nevelitek a gyermekeinket, Embert faragtok belőle. Nélkületek nem lehetnek Emberek, ez tény!

De mi van, ha a Rendszernek nem is kellenek már Emberek, csak robotok? Ki akadályozhatja meg ebben őket, ha már a szülőket, nagyszülőket lealjasították, ill. részint fizikálisan is megsemmisítették?

Hát persze, hogy a Tanár, a Pedagógus!

Azért Ti, mert Ti is Istenek vagytok, Teremtők, éppúgy mint az orvosok, akik világra hozzák gyermekeiteket, unokáitokat!

Összeáll-e már szép lassan a gondolatsor? Nagyon megrémít? Szerinted nincs semmilyen Terv? Tényleg nincs?

Akkor miért ez a sorrend, miért ez a logika?.

És ezek után mégis miben lehet bízni?

Mi vagy Ki fog megváltozni?

Gondoljátok, hogy eljön a nap, amikor a „döntéshozók” hirtelen megvilágosodnak, bűnbánatot tartanak, és gyalog Rómába zarándokolnak majd bűnbocsánatért?

Vagy azt gondolhatjátok, majd jól leváltjátok a kormányt, és majd a másik kormány rendezi a dolgotokat? Mégis, hallottál már egyetlen egy szolidáris megjegyzést bármelyik ún. ellenzéki politikustól?

Ígért már Nektek bárki bármit a Politikából?  És máshonnan? Volt már ember, aki azt mondta Nektek, hogy fel a fejjel, bátorság, és hogy hamarosan mi jövünk, és majd jól rendet rakunk? Ha volt ilyen, jobb, ha hazakülditek, hogy pihenje ki magát, mert ott más bajok is lehetnek vele…

A ti helyzetetek – sajnos – NEM KIVÉTEL!

Ez a legszörnyűbb, amit mondhatok, tudom, és lehet, hogy megharagudtok rám ezért, de én nem az vagyok, akit szeretni kell, ahhoz ott van a családotok, szeressétek őket annyira, hogy engem végighallgattok, mert az én célom az, hogy Nektek továbbra is legyen kit szeretni, és hogy Ti is szeretve legyetek, mert mindnyájunknak ez a legfontosabb!

Lassan el is érkeztem gondolatmenetem utolsó szakaszába: a Tanulsághoz.

Nincs olyan varázslat, hogy vissza tudsz lépni abba a szép, unalmas, lassan csordogáló, langyos-meleg, majdnem boldog időkbe. Mondtam, az a ciklus lezárult. Most jön a rideg-hideg valóság, amikor minden érintéssel a kezed megfagy, a tested megdermed, a gondolataid megragadnak a rögvalóság szintjén, és riadtan nézel szét a Világban, abban, amiben mindig is léteztél, de amivel sohasem kellett igazán szembenézned!

Egyetlen embert tudok neked ajánlani, aki segíthet rajtad, bár nem ismerem a nevét, de Te úgy is hívhatod, hogy Saját Magad! Innen nincs más út, csak az, amit Te magad most leraksz, ami végigmehetsz! Hidd el, bár nagyon banálisan hangzik, igaz az a bibliai mondás, hogy ahol Isten bezárt egy ajtót, nyit egy másikat. És én bementem azon a másik ajtón, ahol szinte semmi sem volt ugyanaz, mert jött a másik ciklus, amiben épp csak a főszereplők voltak ugyanazok, azon kívül semmi, de semmi…Szinte rögtön felfogtam, hogy életem egyik része lezárult, végleg!

Ami tehát Titeket illet: most kicsit olyanok vagytok itt, ebben a csoportban, mint akik összejöttek egy pályaudvar várótermében, és vártok Egy vonatra, amely elvisz Titeket valahová, ahol Megváltás vár rátok, mert Nektek jár a megváltás. Vártok Egy vonatra, de a hangosbemondó néma, kinéztek, és nem akar jönni semmi, hiába kémlelitek a végtelen, összefutó sínpárokat a távolban..

Pedig előbb-utóbb el kell innen mennetek, mert nem élhettek egy pályaudvaron! Találnotok kell egy irányt, amerre elindulhattok akár gyalog, vagy közben hátha jön mégis egy valamilyen jármű, ami felvesz, és eljuttok valahová, akár szerencsétek is lehetne…

De mindenképpen muszáj lesz elindulnotok, egy napot se várjatok, mint akiket kiraktak oda, mint ahogy nyár elején szokták a kismacskákat egy dobozban egy kapu alatt, nem akarnak egymástól elmenni, mert eddig azt tanulták meg, hogy a túlélés az, ha mindig együtt maradnak, és majd jön Anyu, és ad nekünk tejet, és megint minden jó lesz, mint régen volt! De már sohasem lesz az, de mert képtelenek egymástól elszakadni, ezért együtt pusztulnak el, ha nem indulnak el minél hamarább, azért, hogy megtalálja őket valaki, egy jótét lélek, mert igen, ők is sokan vannak, hál’Istennek!..Ebben a csoportban is van egy ilyen lélek, aki maga is pedagógus, és hamar felismerte, hogy milyen kilátástalan dolog épp azoktól várni a segítséget, akik kiraktak oda Titeket!

De mi itt páran épp azért alakultunk meg, hogy tudjunk legalább egy utat mutatni, egy már bejáratott utat, amit nem mi találtunk ki, hanem egy valódi, földhözragadt, reálgazdaságon működő vállalkozás, amiben elférne elvileg akár a teljes lemorzsolódott pedagógus állomány minden tagja, ha akarná (bár csak az orvosok is itt lennének néhányan azok közül, akiket elküldtek)!

Mi itt lényegében egyfajta embermentésbe kezdtünk, és vannak, akik már velünk tartanak, ez mára teljesen nyilvánvaló.

Ma itt nálunk egy új közösség alakul, a szemünk láttára, és majdnem minden este összejövünk, hogy egy cég egyik vezető munkatársától – köztük egy pedagógus – elsajátítsuk azt a fajta ismeretet, amivel bizton állíthatom, Te magad is nem csak hogy túléled ezt a kilátástalan helyzetet, de akár egy teljesen új élet, egy új világ veszik kezdetét.

Mintha kaptál volna egy második esélyt az Élettől. Nem sok embernek adatik ez meg, hidd el nekem!

Most átdobtam a labdát Neked, kérlek, dobd majd vissza azzal, hogy jelzel, szeretnél-e velünk tartani Te is? Nem mondom, hogy nem létezik más út, de abban 100 %-ban biztos vagyok, hogy én inkább elindulnék ezen (már elindultam rég), mint mondjuk szombatonként tüntetésekre járni. Azzal az energiával megalapozhatsz egy új, emberi életet, mi ebben tudunk Neked a segítségedre lenni!

Kérlek, nézd meg ezt a kis ráadást, ez csak egy kis inspiráció, egy kis figyelmesség feléd, direkt Nektek írtam ezt a kis prezit!

 

Indulj el végre az utadon!

  Barátsággal:

Szigetem Admin

 

—Mi gyógyulunk, nem gyógyítunk! —

0 comment
0

Leave a Comment